KALENDÁRIUM

__________________________________________________________________

Magvetõ hava/Október

Ez a mérlegelés idõszaka. Mihály mérlege minden õszön mérlegeli elvégzett dolgainkat. A nappalok rövidülnek, a lélek készül a karácsonyi fényre.

2. Õrangyalok napja

A Szent Angyalok megoltalmaznak, megtartóztatnak a vétkektõl, megvigasztalnak a szomorúságban, velünk járnak, pártunkon állnak, igazgatnak, vezetnek az úton, megerõsítenek, bemutatják Istennek a mi könyörgésünket.
Szeged környékén még ma is azt tartják, hogy az õrangyal elföldelésig a koporsó tetején ül.

6. A 13 aradi vértanú halálának napja, nemzeti gyásznap

8. A Magyarok Nagyasszonyának napja

Ünnepét 1896-ban engedélyezi a pápa. Mária patrónaként való tisztelete Szent István felajánlásával kezdõdött. E felajánlást táltos királyunk, Szent László erõsítette meg, tette visszavonhatatlanul véglegessé. A Magyarok Nagyasszonya imádságok a török elleni harcban lettek igazán jelentõsek. Lipót 1693-ban a bécsi Szent István Székesegyházban ünnepélyesen hálát adott az Úrnak, hogy a Magyarok Nagyasszonyának közbenjárására felszabadult az ország a török hódoltság alól. Patrona Hungarie: A Szûzanya fejére a tizenkét csillagú korona helyett Szent István koronája került, a kis Jézus helyébe az országalmát, illetve jogart helyezték, lábánál a félhold a törökök legyõzését jelentette. Népi mûveltségünkben a Hold a Szûzanyát jelképezi. A gyimesi és a moldvai csángók még ma is a Holdat Babbának, a Hold Úrasszonyát pedig Babba Máriának nevezik.

9. Dénes napja

A tizennégy segítõ szent egyike. Legendája szerint lefejezése után fejét kezében tartva ment a sírba.

15.Teréz napja

A hagyomány szerint az isteni szeretet lándzsájával döfték át szívét. Elõször csak az arisztokráciában, késõbb a parasztság körében is kedvelt keresztnév lett. Szeged környékén a régiek e napon nem mostak és nem sütöttek kenyeret sem.

16. Gál napja
(Ír származású szent)

Remete volt, aki az állatokkal barátkozott. Gallus = kakas. Gál a diákok védõszentje. Nevenapjára a diákok kakassütéssel emlékeztek. Brassóban kakasviadalt rendeztek tiszteletére, majd megválasztották a kakasünnep királyát. Az 1844-es székely naptár szerint ezen a napon érik be a makk, s ez a halászat utolsó napja.

18. Lukács napja
(evangélista, Pál apostol útitársa)

Az orvosok és a fürdõk védõszentje. Mária életét és Jézus gyermekkorát Lukács mondja el.

20. Vendel napja

A jószágtartó gazdák, a pásztorok, de fõleg a juhászok védõszentje. A magyarországi pásztorok "közölükvaló"-nak tartották. A juhászoknál rendkívüli a Vendel-tisztelet. Régebben országszerte ez a nap volt a jószágok ünnepe, amikor nem fogták be, s vásárra sem vitték õket.

21. Orsolya napja
(A tizennégyezer szûz vértanúhalálának napja)

Orsolya magyar királylány volt, aki a többi szûzzel együtt Rómába zarándokolt. Innen a pápa és számos bíboros kíséretében Jeruzsálembe indultak. A király azonban, aki a babilóniai szultán rokona volt, hatalmas sereget küldött ellenük, s valamennyien odavesztek. A szüzek ereklyéi a kölni templomban vannak, melyekbõl hazánkban is õriznek párat, Pozsonyban, Egerben és Nagyszombaton.

__________________________________________________________________